AZ ELSŐ FORDULÓ 2014-2015
NNC FROGS-MEREDT EGEREK 6-0 (3-0)
2014.11.09. 19.00
Hali Mindenki!
Próbálom e helyen is kis csapatunk eseményeit leirkálni. Kezdjük hát bajnokságunk első meccsével.
NNC FROGS- Vili-Jura,Tibi,Sajt-Szaki,Hegyesi Tomi - Szarkusz,Fekete Tomi,Pálma,Sajó Ati,Szabi
MEREDT EGEREK Béres A- Szelei, Suta Milán,Kanyik V, Béres N.,Gáspár-Gomola I.
Góllövők: Szaki 2, Szabi 2, Fekete Tomi, Sajó Ati
Picit tartottunk a tatárszentgyörgyiektől, mert az a hír járta erősödtek tavalyhoz képest, de végül is kiderült, hogy, ha nem is gyengültek, de jobbak sem lettek jelentősen. Vagy mi igen, tudja fene:-))
Nos elég nagy lendülettel kezdtünk, míg ellenfelünk maximum kósza távoli lövésekkel próbálkozott. Támadásainkat már a mérkőzés elején siker koronázta. Hegyesi Tomi lövését a kapus középre ütötte és Szaki jobbal belőtte a bal alsóba. A félidő közepe táján Szabi lapos bombája szintén a bal alsóba kötött ki, majd pár percre rá egy keresztbe lőtt labdát szintén Szabi vágott a kapus feje fölé, szegény a kezét nem tudta felemelni. Így a félidőben már nem kellett nagyon aggódni elég simának tűnt a buli.
Második félidőt szokás szerint elég lagymatagul kezdtük, így volt néhány helyzete az Egereknek, de most is inkább távolról próbálták mattolni Vilit rendkívül gyér sikerrel. Pár perc után feléledtünk és folytatódott az első félidőben kialakult forgatókönyv, tehát támadtunk nem csúnya akciókat vezetve. Ezekután Szaki passzát Sajó Ati verte be becsúszva szép mozdulattal, majd Szaki és Fekete Tomi is lőttek egy-egy szép gólt.
Ez végül is teljesen sima volt, de tudtuk, hogy lesznek ennél sokkal fogósabb meccseink. Rögtön a következő fordulóban a már régi ellenfélnek számító(bár még igen fiatal játékosokból álló) Ágyúsok ellen.
Gondolkoztam, hogy visszahozzam-e az ősrégi rendszert, tehát, hogy osztályzatokkal lássam el a Csapatot. Végül úgy döntöttem, hogy fogok osztályozni és röviden indokolni. Ez persze csak játék nem vagyok szakíró:-))
Vili -6- nem kapott gólt, hibátlanul védett (igaz csak távoli lövéseket kellett hárítani) így meglepő lehet 6-os, de tudom lesz szükség még arra, hogy bravúrt bravúrra halmozzon és akkor hányast adok:-)
Jura -8- nagyon jó volt most is, mint mindig. Segítette a támadásokat, hátul pedig verhetetlen volt.
Tibi -6- ment, tette a dolgát, megbízható volt
Sajt -7- jó hogy kitaláltuk, hogy hátul játsszon. Nehezen tudják átverni és, ha kell támadó énjét is előhúzza
Szaki -8- nagyon pörgött. A labdát csak akkor vették el tőle, ha oda akarta adni:-)
Hegyesi Tomi -6- fél meccset tudott csak maradni sajna. Kezdőként nagyon agilis volt, mikor másodszor visszament már csak kevés ideje maradt újra játékba lendülni
Pálma -6- alakul. Biztatóan játszott. Még idő kell neki,de jó úton van.
Szarkusz -6- nem hibázott, nem tudtak vele mit kezdeni a támadók s volt egy pár jó megoldása előre felé is
Fekete Tomi -7- mindig lendületet adott a csapatnak mikor beállt, ráadásul gólt is lőtt
Sajó Ati -6- egyre jobb az Attila, lendületes, gyors és akar
Szabi -8- két gólján kívül szerzett egy zsák labdát, plusz össze-vissza rugdosták, mert szabályos eszközökkel nem boldogultak vele