FÉTIS MINI VB GÖD

KUPAGYŐZELEM

2014.05.31 14:00. GÖDI FUTBALLPÁLYA

Harmadszor vettünk részt a Gödi Fétis Sportnapok keretében megrendezett kispályás focitornán. Kellemes emlékeink voltak az eddigi tornákról tekintve, hogy egy 3. és egy 2. hellyel büszkélkedhettünk. 2012-ben Mini Eb címszó alatt Hollandia színeiben 16 gárdából 2-ok lettünk, tavaly pedig 10 csapatból 3-ok Mini Klub VB-n a Celtic színeiben. Most, tekintettel a VB évre Mini VB volt és Mi újra Hollandiát tiszteltük meg:-). Erős kerettel mentünk, ráadásul elcsábítottuk magunkkal a Bőrözők (Belgium)csapatát is. Így kis városunk két gárdával is kijutott a VB-re:-)). Fekete Tomi,Bandi,Pálma és Sajt nem tudtak jönni, viszont Ákost, akivel csütörtökönként egyébként is rendszeresen együtt játszunk, elcsábítottuk.

NNC FROGS: Vili-Jura,Tibi,Marton Laci,Szarkusz,Loboda Laci,Áki,Szaki,Hegyesi Tomi,Sajó Ati,Szabi

12 gárda verbuválódott össze az eseményre. A sorsolás a helyszínen történt, méghozzá két 6-os csoportra bontva a mezőnyt, amelyekből az első kettő jutott az elődöntőbe. Nem sok lehetőség akadt a hibázásra tehát, ráadásul, a mezőnyhöz képest, kifejezetten nehéz csoportba kerültünk. Az előző évben döntős Aljas Család(Honduras) ellen kezdtünk. Nem rossz csapat az Övék, bár nem is igazán labdaművész alakulat. Inkább egy emberként küzdenek, mennek tökön-babon. Nem is volt könnyű meccsünk Velük. Végül a második félidő derekán egy szögletkombinációból Szabi megszerezte a győztes gólt. Uruguay következett(Göd). Nagyon profin néztek ki, még Uruguay mezük is volt. Ráadásul nagyon futballistának tűntek. Lehet, hogy azok is voltak, nem tudom,de inkább a látszat csalt(egyébként egy páran tényleg focisták voltak). Nyertünk talán 4-0-ra. Ezután a tulajdonképpeni csoportdöntő jött a kifejezetten, kemény, kellemetlen Piktorfesték(Portugália) ellen. Jó meccset játszottunk Velük, de simán vertük két góllal Őket. Következtek(volna) a Chileiek. Ők a Göd ifi voltak tulajdonképpen és nagyon ügyesek voltak és nagyon gyávák és sértődékenyek. Az előző héten rendezett tornán másodikok lettek és mivel itt kikaptak kétszer ezért palotaforradalom tört ki a csapatukon belül. Ráadásul láttak Minket játszani és úgy döntöttek inkább nem állnak ki. Jó lesz Nekik a 0-3. Ezért tart itt a magyar foci:-). A csoport utolsó meccsén a Bőrözőkkel játszottunk. Mi már tovább mentünk mindenképpen, Ők viszont benne voltak a kávéban. Kellett volna Nekik a 3 pont. Gondolkodtunk is egy kicsit, de nem akartunk a Többiekkel inkorrektek lenni,ráadásul egy zakóval csak csoport 2-ok lettünk volna, így éles meccset nyomtunk. Ha jól emlékszem már 3-0 volt amikor elkezdtünk bohóckodni és így 3-1 lett. Jöhetett az elődöntő a másik csoport 2. helyezettje a Zsideg Bt(Anglia) ellen. A Zsideg egy kifejezetten nagy múltú gárda, több országos kupán voltak helyezettek illetve kupagyőztesek is. Manapság már nem annyira izmosak, de tudnak kellemetlenséget okozni. Most nem okoztak. Szétfociztuk Őket. Jura gyönyörű gólt szerzett ellenük (3 embert elfektetett és visszasarkalta a hosszúba). Ezzel meg is törtük Őket és lazán nyertünk. Közben a csodával határosan tovább jutott Bőrözők(már Vilike fel is öltözött:-)) nagy meglepetésre egy 0-0 meccs utáni büntetőpárbaj után kiverte az addigi öt meccsen több, mint 20 gólt szerző Continentál Vác gárdáját. Házi döntőt játszottunk hát amit könnyedén nyertünk 4-0-ra. Kupagyőztesek lettünk teljesen megérdemelten, 100%-os teljesítménnyel. Kiemelkedtünk szerintem a mezőnyből. Jura meg is kapta az Őt megillető legjobb játékos címet. Szép volt!!!göd.jpgJURA

10427268_722186841157276_4590025405839705671_n.jpg