NEGYEDIK FORDULÓ

 

 

NNC FROGS-BŐRÖZŐK 2-1 (1-0)

 

2014.12.07 19.00

 

 

 

NNC FROGS  Vili-Jura,Sajt,Tibi-Szaki,Szabi-Fekete Tomi,Pálma,Szarkusz,Marton Laci,Hegyesi Tomi,Sajó Ati

BŐRÖZŐK  Gergő-Schaáf,Máté,Bundi-Valti,Vili-Viktor,Peti,Dudu,Milán

 

 

A táblázat alapján ugyan nem úgy nézett ki, de mindenki tudta, hogy ez rangadó lesz. Legalább is a Bőrözők annak tekintették. Mi pedig sejthettük, hogy marha nehéz lesz legyűrni Őket. A feketében pompázó társaság tud talán legtöbbet Rólunk(persze a Gumiring mellett). Szerintem, bár ez lehet nagyképűen hangzik, a csütörtök esti focikon tanulták meg a kicsik, hogy taktika nélkül fújhatják, hogy egyébként gyorsak, ügyesek, technikásak sőt vannak köztük kifejezetten kiemelkedő tudású játékosok is.

Fentieknek megfelelően nagyon zártan játszottak az első pillanattól kezdve. Nehéz volt rajtuk fogást találni, főleg annak fényében, hogy öt emberrel nem támadhattunk, mert erősen félő volt, hogy Vili,Valti,Máté villámlábú hármas lerohan minket. Egy szórványos kontrájuk volt is, de szerencsére mellé lőtték. Közben Mi teljes sebességgel támadtunk, dolgoztunk is ki helyzetet, de vagy mellé lőttük-inkább-, vagy Gergő illetve valamelyik önfeláldozó védő mentett. Kimondottan durvák voltak, ütöttek-vágtak mindenkit aki a kapujuk környékén megjelent, lehet, ha a bíró feltűnt volna a hatos tájékán rácsúsztak volna vagy ketten:-)) Szakit kétméteres kezeivel, lábaival polipként fogta körbe a Schaáf, annyiban különbözött csak a poliptól, hogy ugyan fele annyi végtaggal rendelkezik, de ezekkel nem csak tapadt, hanem lakli MMA harcosként nyomorgatta áldozatát:-)) Szóval nem sikeredett a góllövés csak erőlködtünk. A félidő második felében egyszer csak megtört a jég. Hegyesi Tomi labdát szerzett az ellenfél térfelén, majd lepasszolta a feltörő Jurának, aki bal oldalról betörve gyönyörűen felrúgta a bal felsőbe. Nagyon szép momentum volt és nagyon fontos (1-0)

Fordulás után megbeszéltük, hogy kicsit kiengedjük Őket, hogy több terünk legyen támadni. Ám jött a szokásos második félidő eleji zárlat, elveszítettünk egy labdát Vilike pedig 6 méterről középről bevágta laposan a hálónkba. (1-1). Nem voltunk boldogok, de a játék képe semmit nem változott. Támadtunk, védekeztek,kontráztak,támadtunk,támadtunk,védekeztek,védekeztek stb,stb. Közben pedig be kell vallanom egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy nem lesz eredményes egy kontrájuk. Nagy nyugalom nem volt jellemző a csapatra. Kapkodtunk, ráadásul szerencsénk sem volt. Minden kipattogott valakiről. De végül is egy pontrúgás kihúzott minket a lecsóból. A vége előtt 7 perccel egy szögletet Szaki okosan begurított laposan a kapus lába között,mellett a fene tudja pontosan hol lényeg, hogy bement. (2-1) A hátralévő időben aztán végre kitámadtak, volt is helyzetünk számos, egy az egyben is akadt közte, de nem bírtunk gólt lőni. Igaz Ők sem, így a csoda bánja. Szumma-szummárum nyertünk és ez a fontos. Nem játszottuk jól sőt túlságosan okosan sem, de erőből végül is hoztuk a meccset. Egyébként lehetett volna döntetlen is és akkor sem mondhatnám, hogy a Bőrözők nem érdemelték volna meg az egy pontot. Az benne volt. Ha kikaptunk volna az viszont nem igazán lett volna korrekt, mert Bundiék arra tettek fel mindent, hogy a mi játékunkat tönkre tegyék, arra már nem maradt energiájuk, hogy saját játékkal próbálkozzanak. Bár érthető, hogy tartottak Tőlünk. Így aztán egy izgalmas kis meccs volt. Jövő héten ellenben sokkal több kell, hogy a rangadó után mi legyünk az egyetlen 100%-os csapat a mezőnyben.

Vili-volt egy néhány nagy védése a gólról nem tehetett, ki volt szolgáltatva. Nem lehet rá panasz

Jura-szép gólt lőtt, sokat mentett. Most is kiemelkedő volt

Tibi-hajtott, ment odatette magát

Sajt-támadott is erőteljesen döntetlennél,próbálta régi csatár énjét is kamatoztatni

Szaki-Rengeteget futott, rengeteget kapott és Ő szerezte a döntő gólt

Szabi-nagyon megbízható. Szerencsére, ha nem annyira megy Neki akkor is olyan teljesítményt nyújt amire más hetekig büszke lenne. Ráadásul nem bírták lefutni, a köztudottan villámlábú Máté sem tudott elsuhanni mellette

Pálma-egyszer-kétszer fennragadt, de általában visszért, ha előrement akkor is. Hátul pedig könyörtelen.

Szarkusz-most nyújtotta a legjobb teljesítményt az eddigi meccseken. Szép lövései voltak jobbal-ballal, sokszor szerelt. Jó volt.

Marton Laci-hajtott, mint mindig próbált a bal szélen fellopakodni és veszélyeztetni

Fekete Tomi-nagyon motivált volt,támadott védekezett tüdőből, nem ismert elvesztett labdát

Sajó Ati-visszazárt, ha kellett, sokat futott, helyzetbe is került többször is. Nem tudott kellően koncentrálni a befejezéseknél, de majd, ha igazán megszorulunk, majd összejön.

Hegyesi Tomi-több labdát szerzett, egy ilyen után szereztük meg az első gólt. Jó, hogy végül is el tudott jönni munkából.