MÁRCIUS 15-I FORRADALMI KUPA
Újra megjelentünk egy ünnepi Kaminó kupán. Most is irtózatos tömeg gyűlt össze egészen pontosan 56 csapat. Mi eddig elég jól szerepeltünk eme rendezvényeken. Eddig. Nyögvenyelősen indult az egész buli egyébként. Az előző napi tárnoki összeröffenés miatt többen nem tudtak jönni illetve várható volt, hogy aki mindkét nap megjelenik nem feltétlen lesz tele energiával. Ráadásul reggel kilenckor kiderült, hogy Szabi előző nap meghúzódott és nem tud jönni. Vad szervezkedés után még elhívtuk a Regából Babita Robit illetve a KFC-ből Horváth Lacikát. Így a támadószekcióban egyetlen Frogs-os sem volt, ami nem kecsegtetett sok jóval, plusz kicsit a kedvem is elvette az egésztől. Na mindegy a keret az alábbi volt:
Márkó,Jura,Tibi,Sajó Ati,Bandi,Marton Laci,Páma,Szarka Zoli,Luki,Szecska,Lacika,Babita Robi
Hiányzóink Vili,Sajó Laci,Loboda Laci,Szaki,Szabi,Hegyesi Tomi,Fekete Tomi
Reméltem, hogy ilyen peches előzmények után majd csak egyenesbe fordul minden, de kiderült, hogy majd csak legközelebb:-))
Majd 3 órakor kezdtük meg a szereplést a bp-i Drink Team ellen, akik éppen egy hete nyerték meg a három állomásos futsal tour-t, plusz a decemberi kupán döntősök voltak. Mi a Márkó-Jura,Tibi,Sajó Ati-Szecsi,Luki brigáddal nyitottunk(egyébként minden meccsen ez volt a kezdőnk) Nem játszottunk rosszul. Védelmünk jól működött elől pedig Luki mozgékonysága őrületbe kergette a pestieket. Voltak helyzetek itt is ott is, de egy kontrából sajna hátrányba kerültünk. Idő volt még, tehát játszottuk azt amit eddig. Luki egy gyönyörű csel után ki is lőtte a jobb felsőt. Szép volt! X-el fordultunk, de bőven volt lehetőségünk a fordításra, még az utolsó pillanatban is egy az egyben vitte Szecska a kapusra a zsugát, de nem sikerült. Alapjában véve megérdemeltük volna a győzelmet, de a döntetlen nem volt igazságtalan azt kell mondanom.
Második összecsapásunk az FC Persotool nevezetű polgárdiból elszármazott csapat ellen történt. Ők a fehérvári kispályás bajnokság első osztályában játszanak, plusz országos profi kupákon is figyelemreméltó eredményeket szokásuk elérni. Ennek ellenére az első félidő a Miénk volt, de ez sajna az eredményen távolról sem látszott meg. Nem tudtunk gólt lőni. Támadtunk, helyzetünk is akadt számos, de nagyon jól védett a kapusuk illetve bármikor el tudtuk találni a kapu környékén álldogáló hátvédeket is bárhonnan. Nekik is akadt persze helyzetük, de jóval kevesebb. A második etap már jóval kiegyenlítettebbre sikeredett. Nem voltak jobbak akkor sem, de Márkónak is egyre többet kellett dolgoznia. Elől pedig szisztematikusan hagytunk ki mindent. Egy szöglet után véghezvitt touchdown-nal( szó szerint begyalogolt a támadójuk a lasztival) megszerezték a vezetést és mivel továbbra sem tudtunk betalálni a győzelmet is. Ezen a meccsen nem érdemeltünk vereséget. Egy döntetlen minimum kijárt volna. Személy szerint én baromira rühellem a pontozásos sportágakat szubjektivitásuk miatt, de pontozással tuti nem kapunk ki. Nem mintha ennek lenne jelentősége, csak mondom:-))
Utolsó jelenésünk az Antiszoc Brigád művésznéven futó baji csapat ellen volt. Ők a már említett futsal tour-on harmadikak voltak(42 csapat közül), de a csoportban a leggyengébb játékerőt képviselték. Tudtuk, ha nyerünk, legrosszabb esetben, legjobb harmadikként továbbmegyünk. Ez olyan meccs volt, amilyet soha többet nem szeretnék látni csapatomtól. Nem a játékkal volt gond-elképesztő fölényben voltunk-, de én még nem láttam ennyi helyzetet kihagyni senkit, soha. Talán vagy tíz évvel ezelőtt láttam mikor a Vasas valami 28-2 arányban nyert a kapura lövésekben a fene tudja ki ellen és a végén kikapott 2-0-ra. Na az volt hasonló, de Mi sokkal több helyzetet kihagytunk. Döbbenet volt! Néha már nem hittem a szememnek. A kapus mindent védett, amit nem azt meg belelőttük, vagy egy hátvédbe. Ha esetleg sem a kapus sem a védő nem volt a környéken akkor meg mellé. A második részben folytattuk az "antigól hadműveletet", igen eredményesen és persze egyre görcsösebbek is lettünk. S mégis megszereztük a vezetést, miszerint egy kipattanó labdát pont a Józsikára ütöttek és végre vezettünk. Mit ad isten pár perc múlva egy kósza ellentámadásnál eltörtek egy zsugát ami pont a hosszún álldogáló csatáruk elé pattant, aki ha már így történt, bevágta. Maradt pár percünk, úgyhogy kitudtunk hagyni még vagy 3-4 helyzetet, ebből ez egyiknél hárman vitték a labdát az egy szem kapusra. Természetesen maradt az 1-1, így kiestünk. Lehet, ha átmegyünk a nagyobb pályára, következő meccs ott lett volna, akkor a két kisrác gyorsasága még jobban kidomborodik, de őszintén szólva, úgy néztem a kapu ugyanakkora volt a hátsó sátorban is:-))
Nem játszottunk rosszul végig a kupa folyamán szerintem. Hátul végig jók voltunk, igaz itt csak Frogs-osok szerepeltek, illetve időnként a Lacika ment védőbe, elől szintén nem voltunk rosszak, de ilyen helyzetkihasználással nem lehet egyszerűen eredményt elérni. A helyzetbe kerülés az nagyon jól ment jórészt Luki zsenialitásának köszönhetően. Bennem maradt szomorúság, mert annyi hiányzó volt, ráadásul Szarkusz és Pálma sem játszottak Bandi is csak keveset, hogy ez eddigi 18 évünk legkevésbé FROGS-os csapata volt. Nem volt rossz játék,mint írtam , de soha többé nem fogok négy vendég játékossal elindulni sehol sem. Ha Szabi nem dől ki a sorból, akkor csak a Szecsi-Luki páros lett volna pluszba és az nem lett volna rossz. Az én hibám jórészt, hogy még két embert hívtunk( egy elég lett volna), ezt bevállalom ,de tanultam belőle. Nem a játékukkal volt gond félreértés ne essék! Kizárólag az a probléma, hogy a csapategység és a barátság bomlik így és mivel ezek a legnagyobb fegyvereink, nem engedhetjük ezt meg.
Márkó- jó volt végig, voltak nagy bravúrjai, szép indításai. Kevés csapat mondhatja el magáról, hogy két ilyen zseniális kapusa van!!
Jura-most is kiemelkedő produkciót mutatott be. Nemigen bírtak Vele a támadók, ráadásul előre is sokat ment.
Sajó Ati- nagyon jó teljesítményt nyújtott, fizikálisan is bírta a kiképzést. Ebben az évben ez volt a legkiemelkedőbb produktuma.
Tibi- Elől is volt hátul is volt. Akadt egy-egy hibája, de megalkuvást nem ismerő játéka most is hasznos volt. Néha éreztem rajta, hogy meg van húzódva, de megtett mindent.
Marton Laci- nagyon jól nyomta. Ahhoz képest, hogy szombat este még keményen húzta a lábát, le kalappal.
Bandi- nem sokat tudott játszani, de mikor bement biztos pont volt. Mondta mikor indultunk, hogy fáradt, de többet nem lesz ilyen ,hogy ennyire kis időre szálljon csak be.
Pálma- nem játszott végül is pedig szombaton nem mozgott rosszul. Rá fokozottan vonatkozik amit a Bandinál írtam, többet ez nem történhet meg!
Szarkusz-már délelőtt mondta, hogy nem akar játszani. Fáradt, fáj mindene. Azonban jobban szeretem, ha játszik az egész gárda. Inkább essünk ki a törzsgárdával! Vele sem történhet meg, hogy csak üldögéljen amíg játszik a csapat!
Luki- zseniális volt. Gyorsasága, képzettsége, mentalitása példamutató. Végül is az "összes" gólunkat Ő szerezte. Fogjuk még hívni minden bizonnyal!
Szecsi- hasfalhúzódása volt, de eljött, bár nem ment Neki. Mikor hallotta, hogy szabi kiesett rögtön nekilátott segíteni embert szerezni. Innen is köszönöm Neki!
Horváth Laci- első szóra jött. Köszönöm Neki! Nem játszott rosszul, bár néha nem érezte mit is kellene játszani, de tekintettel arra, hogy most először játszott Nálunk ez nem meglepő. Ügyes volt tényleg, van Benne fantázia bőven.
Babita Robi- igyekezett, de indiszponált volt kissé. Nem tudta szokásos keménységét, határozottságát megmutatni. Mentségére szolgáljon, hogy még Ő sem játszott Velünk soha.