2015-16. 2. forduló
2015. november 22. 17.00.
NNC FROGS-KALÁSZOK 8-1 (4-0) Gólszerzők: Luki 3, Hegyesi Tomi 2, Sajó Ati 2, Szaki illetve Dodó L.
A bajnokságot nemzetközivé avató, Romániából elszármazott srácokból álló egylet ellen folytattuk szereplésünket. Nem vártunk könnyű meccset, bár az utóbbi két éveben magabiztosan vertük Őket. Mindig leírom Róluk, de tény ami tény, ritka kellemetlen játékstílusú ez a túlnyomórészt Dodorokból(vagy Dodókból nem tudom mi pontosan a nevük, de lehet, hogy inkább Dodó, idén azt írták, úgyhogy innentől azt használom és jobban is tetszik), illetve Lévaiakból álló társaság. Meg sem fordul a fejükben egy kis időre sem, hogy feladják akármi is történt addig a pályán. Most, csak, hogy ellentmondjak Magamnak, alig volt Dodó(1) Lévai viszont három közöttük. Viszont van egy ügyes tiszakécskei(Ő Brassóban született) kapusuk illetve egy pár számomra totál ismeretlen úriembert is megjelent Náluk. Nekünk a múlt heti keretünkből nem volt Marton Lacink viszont a bajnokságban is debütált Bence. így nézett ki a két küzdő fél tehát:
NNC FROGS- Vili- Jura,Sajt,Ati-Szaki,Luki----Tibi,Szarkusz,Hegyesi Tomi,Bence
KALÁSZOK- Balog-Dodó L.,Lévai S,Lévai A,Moldován,Boda--Lévai G,Varga,Flokin
Irgalmatlan iramban kezdtük és folytattuk is a meccset. Kissé meg is lepődtek ezen a szélsőséges aktivitáson. Alig-alig tudták átlépni a félpályát, Mi viszont zsinórban dolgoztuk és hagytuk ki a ziccereket. Szaki és Luki annyit mozgott, hogy folyamatosan meg lehetett bármelyikőjüket játszani. A tavalyi formáját mutató Jura és az idén megszokott pontosságával játszó Sajt ezt simán meg is tette. Ati pedig a helyzetbe kerülés terén szokásos módon jeleskedett igaz a ziccerek kihagyása nem igen sikeredett Neki. Ezzel együtt feltűnően jól nyomtuk. Kicsit ugyan tartottam attól, hogy valamelyik elmaradt gól után esetleg lekontráznak Minket, de ez sem igen történt meg. Volt azért mikor pl 3-an vitték Zolira a labdát, de Jura lazán szerelte a trojkát és már mentünk is újra rájuk. Ráadásul azért sem volt sok kontra lehetőségük, mert, ha el is baltáztunk elől valamit már pucolt is vissza mindenki és volt, hogy már az ellen kapujánál újra visszaszereztük a játékszert. Bármely pillanatban várható volt hát, hogy vezetést szerzünk. Na ez a pillanat a 17. percben következett be, mikor is Luki jobbról a hosszúra passzolt Szaki pedig lazán lefutva védőit bepasszolta a zsugát a jobb alsóba. Pofás volt! 1-0. Nyomtunk tovább keményen. Egy-egy kontrájuk azért el-eljutott a kapunkig és Vilinek is bizonyítani kellett-megtette. Elkövetkezett az utolsó 10 perc és a teljesen tarthatatlan Józsika megszerezte a 2. gólt. 2-0. Egy percre rá a jobboldalon átvert Luki újra mindenkit, volt akit kétszer is, és laposan a jobb alsóba verte a bogyót. Ez sem volt semmi! 3-0. Pár perces gólcsend után Tomi négyre növelte előnyünket egy okos bőr góllal. 4-0. Ami a félidei eredmény is egyben.
Ati szomorkodott a szünetben, hogy mi a francért nem képes egy kurva helyzetet berúgni. Ő nyitotta hát a sort a második felvonásban, csak hogy megnyugtassa Magát :-). Egy Luki bepassz után már nem hibázott. 5-0. Ekkortájt azért már Vilinek is kellett komoly bravúrokat bemutatnia. Tényleg nem adták fel és mindent megpróbáltak. Mindhiába, viszont Mi a félidő első harmadának végén egy egészen gyönyörű találattal növeltük az előnyt. Történt, hogy Jura egy labdaszerzés után végig cselezte magát a Kalászok kilenceséig majd Szakihoz sarkalt, aki zseniálisan kapásból centerezett és a lendületből érkező Luki bevágta a pöttyöst a helyére. Csodagól! 6-0. Az iram nem lankadt és Tomi révén meg is szereztük a 7. gólt. 7-0. Újoncunk pontos passzát Ati verte a jobb alsóba. 8-0. Ezután hihetetlen módon átváltottak vészkapus üzemmódra. Ráadásul fura módon úgy, hogy kapusuk kijött mezőnybe a helyére beállt Varga pedig szintén aktívan támadott. Akadt is egypár helyzetecskéjük, de persze Nekünk is. Végül is csak összehoztunk számukra egy szépítő találatot elég fura körülmények között. Tibi mondta is a lefújás után, hogy világszám szerinte ami történt. Nevezetesen kapusunk egy nagy bravúr után elindult a megszerzett zsugával egy emberen átjutott éppen az üres kapura akart rúgni amikor belefutott a kilencesünk táján eprező két(!) kapusba, akik együttes erővel szerelték és addig kalimpáltak amíg középre nem jutott a labda, amit Dodó Laci berúgott, de, úgy, hogy Vili majdnem visszaért. Egyedi eseménysorozat volt az tuti. 8-1. Ez a végeredmény is lett egyben.
Nagyon jól játszottunk. Mindenki kiköpte a tüdejét, ráadásul igen látványosan,okosan, pontosan terelgettük a bogyót. Kimagasló teljesítmény volt!
Vili- nagy bravúrokat mutatott be, kidobásai, indításai is pontosak, hasznosak voltak. Magabiztosságot sugárzott és nem is tudták volna bevenni kapuját, ha nem viszi el a végén a hév. Ez azonban senkit nem izgatott és nem ront teljesítményén semmit. Nem volt jelentősége.
Jura- pont, mint tavaly. Kimagaslóan jól játszott. Jöttek a megelőző szerelések, szólók, átjátszani nem lehetett. Ez az a teljesítmény ami bajnokság egyik legjobb játékosává teszi.
Sajt- Nagyon megy Lacinak. Jurával párban szinte átjátszhatatlanok. Lacus is jól lépked fel, végül is majd évtizedekig támadót játszott kispályán és abszolút nem jön zavarba,elől. Sőt. Védői kvalitásai pedig a nagypályás csapatai egyik legfontosabb játékosává tették.
Ati- gyorsasága nagy fegyverünk. Sokat húzódik fel és sokat is kerül helyzetbe. A helyzetkihasználásán kicsit finomítani kell, de most végül is védőt játszik. Lényeg, hogy általában visszaér helyére(egy-két alkalomra emlékszem, hogy fennragadt, de az is második félidőben). Lelkes, ami fontos, mert szükség van a jó játékára.
Szaki- döbbenetesen jól játszott most is. Tavaly már egyszer leírtam amit most fogok, de szerintem idén fokozottan igaz rá, hogy zsenijét a csapat szolgálatába állította. Abszolút önzetlen, egy felesleges csele,mozdulata nincs. Nagyon fontos játékosa a Frogsnak! Mondjuk úgy: nélkülözhetetlen.
Luki- ez a srác mindent tud a labdával amit lehet. Lendületes, gyors, jól lő, jól passzol, a csapatjátékban is aktívan kiveszi részét, védekezik is, ha kell. Meggyőződésem, ha olyan edzője lesz nagypályán akit Ő is elfogad sokra viszi a klasszikus játékban is. Most is elképesztő volt.
Tomi- szerintem nagyon jó formában van. Nehéz tartani és ráadásul gólérzékeny is. Jobban megy Neki, mint tavaly. Kimagasló fizikumát jelzik sistergős lövései, a megnyert párharcok, most ráadásul egy a félpályáról(!!) derékből megeresztett egy olyan fejest, hogy sokan rúgni nem tudnak akkorát. Szép volt Thomas!
Tibi- biztos pontja a Csapatnak az első pillanattól kezdve. Most is jól játszott, megbízhatóan, sallangmentesen, pontosan. Jók voltak a felpasszai, fellépései.
Zoli- jó meccse volt ez vezető társamnak. Stabilan védekezett, sokszor maga tartotta a frontot hátul, Pontosan indított, szépen fellépett és mindig vissza is tért helyére időben. Bravó.
Bence- ez volt az igazi debütálása az NNC család legújabb tagjának. Nem mindig érezte még, hogy mikor merre mozogjon, de sokszor azért érezte a játékot. Sikerültek cselei, voltak szép passzai, helyzetbe került sőt gólpasszt is adott. Külön figyeltem, ha esetleg eladta a lasztit rögtön letámadott. Sokszor besegített a védelemnek. Hasznos játékos. Van benne spiritusz az biztos. A meccs utáni általános vélemény szerint jó igazolás volt. Szerintem fogja is ezt igazolni.
Következik a bajnokság egyik legjobb gárdája a kunszentmiklósi Schneider Fc. Ebben az éveben jelentősen erősebbek, mint tavaly. Kurva jó a kapusuk, leigazolták Ilonka Ricsit a Robispedből plusz még egy ügyes ballábas játékost. Legnagyobb erősségük, hogy rendbe jött sérülése irányítójuknak, aki nem egy átlagos játékos. Nehéz derby lesz. Legalább úgy kell játszani, mint a fent taglalt meccsen vagy még jobban.