2015-16. 14. forduló

 

2016. február 21. 17.00

 

NNC Frogs.Ágyúsok 2-1 (0-1) Góllövők: Ati,Szaki ill. Dani

 

NNC FROGS:   Vili-Jura,Sajt,Ati-Szaki,Luki--Tibi,Bence,Tomi,Zoli

ÁGYÚSOK: Valerij-Kun Dani,Németh Zsolti- Versegi Dani,Marsa Levi-Manhalt--- Lambi,Szabó Ödi,Gege,Dodi

 

Elérkezett az utolsó előtti forduló. Ez önmagában véve nem nagy dolog, de az ellenfeleink, az ellenszurkolóink és úgy általában a csarnokba látogatók 95 %-nak reményei szerint ez egy boldog nap lesz-nekik. Valami rejtélyes oknál fogva azt gondolták sokan, hogy nem fogunk tudni nyerni. A Foci Sulisok múlt héten a meccsük után már zenét hallgattak az öltözőben mintegy előünneplést tartva. Úgy néz ki picit korai volt,ha minden igaz. Mondjuk jó részt mindenki tisztában volt vele, hogy az Ágyúsok(nyilván nem bízva magukban) csak ellenünk, erősíteni fognak. Nevezetesen a porondra hívták a rendkívül tehetséges Scorgoalos Marsa Levit. Igaz cserébe nem volt a rendkívül kemény védőjük Deák illetve a kifejezetten ügyes Bán Norbi. Persze Mi is nélkülöztünk többeket. Bandi javulása tyúklépésben halad, Marton Laci és Zoli is megsérült a héten. Mondjuk Szarkusz átöltözött, de nem tudta vállalni a játékot. Szokásos kezdőcsapatunkon kívül így három cserénk maradt: Tomi előre, Tibi és Bence hátra. Bence ugyan csatár, de nem jön zavarba hátul sem, meg egyébként is ha beáll mindenhol ott van.

Iszonyú tömeg verődött össze a csarnokba. Több sorban, székeken, padokon álltak az érdeklődők. Elégedetten nyugtázták, hogy az Ágyúsok rendkívül erős összeállítással próbálkoznak ellenünk. Végül is hízelgő, hogy csak a Mi életünk megkeserítése érdekében egy meccsre szereznek egy igen ügyes srácot. Mondjuk ennek akkor olyan nagyon nem örültem. Főleg azért, mert az első pillanattól beintegrálódott az új srác és veszélyesen mozgatta támadó társait. Az első helyzetet Mi szúrtuk el persze, de biztató volt, hogy pár húzásból át tudtuk játszani Őket. Erősítés ide vagy oda úgy nézett ki tartanak Tőlünk. Eléggé visszahúzódtak és kontrákra alapoztak. Igaz ugyan, hogy ez az alapjátékuk is, de ha már Kecskemét egyik legtehetségesebb támadóját leigazolták, kissé pazarlónak éreztem ezt. Mindegy Mi mentünk és mentünk. Nehéz volt helyzetet kidolgozni, de időnként sikerült átverekedni magunkat a védősoron. Szó szerint átverekedni, ugyanis, ha gázt éreztek rúgtak-vágtak. Tegyük hozzá kis csapatunk sem szemét törölgetve szemlélődött, hanem bizony férfias, kemény ütközések, belépők sorát mutatta be. Be is kellett, mert ez a támadó hármas bárki ellen tudott volna bizonyítani. Ellenünk egyelőre nem tudott. Próbálkoztak felhozni a labdát, azt sokszor már támadóink megtorpedózták, próbálták a sokszor eredményes kapus feldobálást-Juráék megelőző szerelései ezt a fegyvert is hatástalanították. Mégis úgy tűnt, hogy a Jóisten nem támogatja bajnoki terveinket és egy magpattanó labda, ami 10-ből 9-szer a kapu fölé ment volna, most bepörgött.0-1 Vili lazán fogta volna, de így képtelenség volt. Ráadásul emberelőnyből sikerült benyelni ezt a gombócot, amikor keményen támadtunk. Ráfizettünk erre, de nem éreztem, hogy ezzel elúszott volna minden. Láttam rajtunk, hogy senki még csak nem is gondolt arra, hogy ezzel elillannak álmaink. Gondolt persze az a pár száz "szimpatizáns" aki véresre verte a palánkot és kiüvöltötte a tüdejét. De volt hátra még 40 perc. S Vili innentől lehúzta a rolót. Darabokra zilálta az ellent. Nem volt elég nekik, hogy a kapu közelébe alig tudtak elvergődni akkor még ott tornyosult Vili aki egyébként sem cingár, de most szint betöltötte a ketrecet. Az elképesztő rúgótechnikájú Dani is csak oda merte lőni a labdát ahova kapusunk, mondjuk úgy, megengedte. Ha fel lett ajánlva a bal alsó akkor oda lőtt, ha más akkor oda. Ennek oka az volt, hogy ha próbált dörzsölt lenni akkor azt a megoldását tette semmissé Vili. Közben Valerij sem állt karba tette kézzel(úgy szokott), hanem szorgalmasan strapálta magát. De az eredmény nem módosult. Egyelőre.

Nagy elánnal kezdtünk, rögvest ki is alakítva pár ígéretes szituációt. De, ilyenkor mindig van de, egy hiba miatt Jura kénytelen volt a helyzetbe kerülő csatárt hátulról szerelni. Tisztán labdát talált, de végül is hátulról szerelt, egye penész 2 perc. Ezt azért mondom ilyen nagyvonalú beletörődéssel,mert a kiegészülésünk előtt(egyébként 4 perc lett a 2 természetesen :-)) egy szöglet után a 6. percben Szaki átlőtte a zsugát a bal oldalra, amit a 220 felett érkező Sajó Ati bevágott a kapu bal oldalába. 1-1 Felrobbant a csarnok- na ez persze csak vicc :-) - , de a kispadunk és az a pár barátunk aki jelen volt az nem rejtette véka alá érzéseit. Eddig is lendületesek voltunk, de ez a gól még több hitet adott. Nem bírtunk azonban betalálni, miközben életveszélyesen kontráztak. Védelmünk jól állta a sarat, de nem volt mit tenni, nyernünk kellett és ez persze azzal járt, hogy kockáztatni kellett. Megtettük amit emberileg meg lehetett tenni. Valami pici momentum hiányzott, de abszolút reménykeltő volt amit látni lehetett Tőlünk. Vili védett mindent és közben ki is idegelte a csatárokat a mag rutinos módján, védőink támadtak és védekeztek, támadóink támadtak és védekeztek. A zöld-fehérek ugyan támadtak, de közben durván húzták az időt, pedig az x nekik pont semmire sem volt jó. Mindegy Ők tudják. Benne volt a levegőben a gólunk, de ez már fennállásunk során volt, hogy benne is maradt. Most nem! A vége előtt 5 perccel Szaki egy okos bal belsős lövéssel bepasszolta a labdát a bal alsóba. Bőrben. Stílszerűen.2-1 Na most tényleg megőrültünk. Mindannyian. Az egy ideje már nem csak szurkoló, hanem keményen anyázó Ágyúsok kórus is megkapta döbbent arcába azt amit végig ránk dobáltak(persze nem szidalmakban csak gúnyban). Egyébként állítólag emberelőnyben rúgtuk a gólt, de bevallom nem emlékszem rá. Lehet. Leszarom. Extázisba került az egész csapat. Mind a kispadon mind pedig a pályán. Mindent, de hangsúlyozottan mindent megtettünk. Az együtt töltött évek összes rutinját bevetettük. Kaptunk Mi már ki nem egyszer az utolsó pillanatban. Akár azért, mert gyorsabban adtuk vissza a labdát, lemaradtunk valakiről vagy nem voltunk elég kemények. Most nem lehetett panasz, ha kellett odavertünk, ha kellett lenyeltük a zsugát. Persze elől is megtartottuk, dolgoztuk ki helyzetet is többször eldönthettük volna a párharc sorsát, de nem tettük. Ők pedig nem tudták megtenni. Az utolsó perc azért elvett néhány évet a jövőmből az tuti. Volt vagy 6 bedobás egymás után, de képtelenek voltak a pöttyöst bejuttatni középre. A vége előtt 10 másodperccel azért csak bejutott és helyzetbe is került hátvédjük, de szerencsére vagy 4 m-rel mellé lőtt. Az utolsó másodpercekben már nem voltunk hajlandóak megjátszani a labdát. Nem ettünk meszet! Nyerünk! Végtelenül boldog volt az egész Csapat. Egymás nyakába ugráltunk. Katartikus élmény volt.Egy dugig telt csarnokot némítottunk el teljesítményünkkel. Persze bíróztak, meg mindenek voltunk csak ministráns fiúk nem, de nagy ívben tettünk erre. Ettől még korlátlanul örültünk, mert megérdemeltük.Ezzel hatalmas lépést tettünk az arany felé. De még nem akasztották a nyakunkba, mert egy lépcsőfokra még fel kell lépnünk. És nem okozhatunk magunk fájdalmat azzal, hogy most elbotlunk. Mindenkinek legalább olyan komolyan kell vennie a Regát, mint az Ágyúsokat, sőt még komolyabban, mert már csak Ők állnak az utunkban a bajnoki címhez vezető hosszú út végén. Nyernünk kell, de már tört borsot az orrunk alá a Rega, ezért koncentráltnak kell lenni. S akkor fel kerül az i-re a pont :-)

Kigyűjtöttem a Rega elleni utóbbi pár meccsünk eredményeit íme:

2010-11: 8-0

2011-12: 5-4

2012-13: 1-3

2013-14: 3-3

2014-15: 15-0

A legnagyobb figyelmeztetés a 2013-14-es bajnokságban játszott 3-3. Akkor a Rega utolsó előtti lett a végén 1 győzelemmel és 3 döntetlennel. Tehát az ideinél is gyengébben szerepeltek mégsem tudtunk nyerni, mert lenéztük őket és szépen átdobálták felettünk a labdát amit Rütyi berugdosott. Most is van Rütyi s mellette a Babita Robi és Zsuzsu is ott van. Figyelnünk kell hát az a lényeg,mert azzal nem nyerünk meccset automatikusan, hogy a pályára lépünk. Azzal viszont, hogy úgy játszunk, mint idén minden alkalommal, olyan lelkesedéssel, alázattal azzal igen. Ez a feladat nem több!

Vili- hibátlan volt. Több, mint hibátlan. Abszolút magabiztosan őrizte a kapunkat. Mindent védett amit lehetett és azt is amit lehetetlen volt. Nem találok szavakat Rá...

Jura- klasszis teljesítményt nyújtott. Számolatlanul mutatta be a megelőző szereléseket, amiből kapásból indult vagy indított. Egy az egyben meg sem merték közelíteni.

Sajt- félelmetes napja volt. Átjátszani nem lehetett, küzdött, hajtott. Kiválóan játszotta meg a labdákat, amikből egy szakajtónyit szerzett a csatároktól.

Ati- az idei legjobb játékával örvendeztetett meg Minket. Rengeteget dolgozott, soha nem ragadt fent, pedig mindig fel kellett járni a támadásokkal. Védőmunkája is tökéletes volt. Mindenek tetejébe Ő szerezte az egyenlítő gólt. Nagyszerű napja volt.

Szaki- csodálatosan játszott. Kiválóan tartotta meg a labdákat, segítette a védelmet, támadott folyamatosan és megszerezte azt a gólt amivel nyerni tudtunk, illetve az egyenlítő gólnál a gólpassz is az Ő érdeme. Még egyszer írom csodálatosan játszott.

Luki- iszonyú nagy munkát fektetett a játékba. Végtelen mennyiséget futott, küzdött a kíméletlen védőivel. A mérkőzés jelentős részét a levegőben töltötte annyit és olyan erővel rugdosták. Nagyon fontos szerepe volt fiatal csatárunknak most is.

Tibi- sokat küzdött, rengeteget blokkolt, szerelt. Emberfelettit nyújtott. Sokat ment fel a támadásokkal is, de nagyon figyelt arra, hogy visszaérjen. 

Bence- szokásos módon félelmetes mennyiséget futott. A pálya minden pontján feltűnt sokat szerelt, sok labdát begyűjtött. Kimagasló gyorsasága, szerelőkészsége a különben nagyon jó Ágyúsok csatárokat is semlegesítette. Az összjátékból szokás szerint ügyesen vette ki részét.

Tomi- nagyon kellett küzdenie minden labdáért. Ütötték, vágták de kiválóan állta sarat. Sokat futott nagyszerűen szerelt, sok jó passza volt.

 

Őszintén szólva mindenkiről tudtam volna oldalakat írni, de szinte csak ugyanazokat a jelzőket tudtam volna használni. Ha még osztályoznék 10-est adtam volna az egész csapatnak. Mégpedig erős 10-est. Az egész  CSAPAT maximális teljesítményt nyújtott, mindenki szinte több, mint 100 %-ot nyújtott. Köszönöm ezt az élményt!!!.......