Fétis Mini EB Göd 2016.

 

Fétis Mini Eb 2016 június 4 szombat 14-18.

 

Megkezdem restanciáim törlesztését. Alaposan elhanyagoltam mostanában a Csapat eseményeinek rögzítését, így a két legrégebben lezajlott kupa történési alaposan megfakultak már, de azért próbálok minél többet összekaparni emlékmorzsáim közül.

Idén is, immár 5. alkalommal, beneveztünk a gödi futballpályán megrendezett Fétis Kupára. Idén a Foci EB jegyében telt a Göd életében igen fontos esemény záróprogramja. Megkaparítottuk a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselhessük. Egy darabig ez volt a legjobb hír a kupával kapcsolatban. Általában, ha megyünk valamerre mindig nehezen jön össze a végleges keret, de erre a napra különösen cifra meló volt összeboronálni a csapatot. Kezdjük azzal, hogy Bandi és Fekete Tomi mellé ekkoriban Szaki is csatlakozott, mint maródi. Loboda Laci nem ért rá, Hegyesi Tominak melóznia kellett, Sajó Lacinak utolsó nagypályás tétmeccse volt (azóta kiderült, hogy ez mondjuk kb 3 meccsre szólt s azóta tovább játszik),Marton Laci nyaralt, Szabi kint volt külföldön. Jura sérült volt ugyan, de azt mondta belevág kibírja szerinte. Lukit s Gerit úgy nézett ki nem engedik el. Viszont mindkét kapusunk jött, úgyhogy abban bízhattunk, hogy a mezőny legjobb kapusai hátha kihúznak minket a csávából, ha kevesen leszünk akkor is. Akkor úgy nézett ki a keret:Vili,Márkó-Jura,Tibi,Szarkusz,Ati,Bence,Én. Ennyien érezhetően kevesen lettünk volna, de még a kezdésig hátralévő időben eseménycunami  következett. Lukiék egyszerre csak úgy tűnt mégis jönnek, azután meg úgy, hogy csak akkor, ha elmegyünk értük Győrbe(ott volt 10-kor bajnokijuk), majd Gergő megsérült s a kupa hetének szerdáján Luki lábát is lilára rúgták. Így szomorúan lemondtunk róluk. Viszont megkörnyékeztük Kovács Jocit a Scoregoalból. Őt már régen kinéztük, de eddig megúszott Minket. :-)  Most már viszont nem. Azt eddig is láttuk, hogy nagyon ügyes, de Márkó határozottan állította, hogy emberként is tökéletesen fog illeni közénk. Elhívtuk és szerencsére igent mondott. Dél körül akartunk indulni, de persze még aznap is volt bőven történés. Reggel 9 körül Bence közölte, hogy nem tud jönni. Na ennek nem örültünk. Mondjuk úgy. Szóltunk Basának aki első szóra jött. Hála érte. Így ennyien elindultunk, de egyszer csak kisütött a nap (képletesen, mert különben nemigen). Kb Táborfalva irányában járhattunk a pályán, mikor hívott Luki, hogy a játszott Győrben és fáj a lába ugyan, de szerinte bírni fogja. Vigyük el a cuccát otthonról és szedjük fel a M0-son valahol. A Bőrözők is indultak s szerencsére még pont Mizsén jártak. Makai Peti kedves volt s elhozta kis 11-ünk cuccát. Vili pedig felszedte az elkerülőn. Így azután a végleges felállás a következő lett:

Vili,Márkó- Jura,Tibi,Ati,Szarkusz,Basa-Luki,Joci,Én,Bandi(nem tudott játszani,de átöltözött)--Fekete Tomi is ott volt, de akkoriban még tiltva volt számára a játék. Mint a hosszú bevezetőből kiderült ez az összeállítás így egy pillanatig nem vetődött fel a szervezés során. :-)

Na most akkor az előszó után jöjjön a történés.

11 csapat vett részt az eseményen. Egy 5-ös és egy 6-as csoportra lettek felosztva a nevezők és 2x10 perces küzdelmek után a csoportok első két helyezettje jutott az elődöntőbe.

Iszonyatos felhőszakadás mosta az első fordulóban szereplő gárdákat. Itt már, mint írtam, megfordult a szerencsénk s Mi páholyból (az egyik kispad védelmében) figyelhettük az eseményeket. Vili s Luki pont befutottak az első fellépésünkre. Így nézett ki a kezdőnk Márkó-Tibi,Jura,Ati-Luki,Joci . A mezőnyjátékosok tekintetében ez végig meg is maradt, míg két kapusunk meccsenként helyet cserélt a kapuban. A debütálásunk a Piktorfesték Kft ellen történt Velük majd minden alakalommal összefutunk e helyen.Egy x-et leszámítva meg szoktuk verni Őket. Egyébként nem kellemes ellenük küzdeni, mert fizikálisan nagyon masszívak és  van egy drabális termetű, gyors kapusuk is. Nem volt most sem könnyű dolgunk, de rendesen fölényben voltunk végig. S 2-0-ra átléptünk rajtuk Luki s Ati góljaival.

Következő ellenfelünk a Budapesti Bajnokok Ligájában is szerepelt Vízipipa(Fót) nevű egylet volt. Kifejezetten jó kis csapatot ismertünk meg személyükben. Ügyesen járatták a lasztit, tele voltak képzett játékosokkal. Nagyon színvonalas 20 perc után Luki góljának köszönhetően 1-1 lett a végeredmény. A meccs után odajöttek hozzám és mondták, hogy az meggyőződésük, hogy a döntő egyik résztvevője Mi leszünk. Ámen :-).

Jött a harmadik meccs. Egy sztárokkal teletűzdelt, de az első két meccsen betliző Madarak(Monor) ellen. Úgy nézett ki, hogy ellenünk is kapitulálni fognak. Percek alatt elhúztunk 2-0-ra Tibi és Ati góljaival. Majd picit kiengedtünk és a volt válogatott évek óta NB II-es futsal gólkirály Simon Zsolt révén kiegyenlítettek. De csak visszavettük a vezetést (vagy Luki vagy Joci góljával egyszerűen nem emlékszem már az idegtől). Majd jött Simon újfent s 3-3 lett a vége. A francba!

Úgy alakultak az eredmények, hogy az utolsó fordulón múlt a továbbjutásunk. A Vízipipának 8 pontja volt(4 meccsből) Nekünk 5 (3 meccs), ellenfelünknek a Kevert Pálesznek (Gödöllő) 7 (3 meccs). Látható tehát, hogy csak a győzelem volt megoldás. Ráadásul ez a csapat nagyon egységes, technikás brigád benyomását keltette. Nem véletlen, hogy veretlenek voltak. Addig. Mi nagyon simán vertük meg Őket. Jól játszottunk a gödöllőiek meg gyorsan rájöttek, hogy ezen a napon nem fognak bírni Velünk. Tibi és Ati(2) góljaira csak eggyel tudtak felelni így 3-1-el hoztuk a rangadót és 8 ponttal illetve 9-5-ös gólkülönbséggel a csoport első helyén masíroztunk tovább.

Közben át-át pislantottunk a másik csoportra és úgy nézett ki, hogy az jelentősen gyengébb, mint a Miénk. Egy ügyes kis csapatot kinéztünk közülük. A Bőrözők elleni meccsüket pont láttam végig (talán 8-3 verték Halmáékat). A támadóik nagyon agilisek voltak és volt közöttük egy kifejezetten zseniális srác aki rúgott Petiék ellen vagy 5-öt. Na Velük hozott össze a sors. Ironikus módon Ők is pálinkás néven futottak csak Kertész Pálinkának hívták Őket. Egyébiránt helyiek voltak. A kinézett zseni Jura mellett egy kapufát tudott összehozni mindössze, igaz az is csoda volt, mert gyakorlatilag egy kapuztunk. Teljesen szétziláltuk védelmüket s Joci és Luki révén vezettünk is. A végén azután találtak egy gólt, de ezzel csak azt érték el, hogy szorosnak néz ki az eredmény. Sokkal szorosabb, mint a látottak azt indokolnák. De persze senkit nem érdekelt, hogy 2-0,5-0 vagy 2-1. A végeredmény ugyanaz. A döntő.

Itt a jósnak is kiváló Vízipipa várt ránk. Irgalmatlan fáradtak voltunk már. De mindenki tisztában volt azzal, hogy egy meccs választ el csak Minket a mesterhármastól. Egymásnak is feszült a két fáradt gárda és egy nagyon jó kis derbyt varázsolt a gyepre. Helyzet volt itt is ott is. Kapusbravúrok és gyönyörű megoldások követték egymást. Stílszerűen a döntőt egy csoda góllal nyertük. Joci majd félpályás, léc alá tartó, balos bombája kapitulációra kényszerítette a fótiakat. A sors csodás fintora, hogy a 2012-es döntőben egy váci gárda ellen hasonló bomba okozta a vesztünk. Most fordult körbe a sorskerék :-). 

2014 és 2015 után 2016-ban is mi lettünk a Fétis Kupa királyai. Ráadásul Magyarország színeiben. Reméltük, hogy ezzel, mintegy utat mutattunk a válogatottnak az EB előtt. Végül is, ha teljesen nem is követték példánkat, azért sok örömet szereztek Nekünk. :-))

Hat meccs alatt 4 győzelem 2 döntetlen és 12-6-os gólkülönbség lett a mérlegünk. S egy aranyérem. Nem oly rossz ez. :-)

 

Vili: nagyszerűen védett, nem véletlenül lett a torna kapusa. Ráadásul tökön-mákon keresztül Lukiért is elment.

Márkó:ha nem Vili,hát Ő lett volna a legjobb kapus. Magabiztos és ráadásul mindenkihez van egy pár jó szava.

Szarka Zoli: a mély talajon is nagyon jól s sallangmentesen tette dolgát. Jól játszott. Nagyon.

Jura: zseniális, mint mindig. Irányít és védekezik. Nélkülözhetetlen. -sajnos most egy ideig pedig nélkülöznünk kell (10.30 van most)  :-(

Tibi: sérüléssel küzdött, de ez nem látszott játékán. Fontos gólokat szerzett.

Ati: gyorsaságát és fejlett támadó vénáját jól kamatoztatta. Nagyon jól ment végig.

Luki: sérülése ellenére is jött. Ráadásul kétségtelenül a mezőny legjobbja volt, attól függetlenül, hogy másnak adták (nem emlékszem, hogy kinek, nem is érdekes). Betonból van ez a Kissrác!

Joci: szuper jól sikerült debütálása Nálunk. Agilis, kemény, ügyes, csodás balosa van. Lukival kitűnően megértették egymást. Ráadásul Márkó emberismeretében most sem csalódtunk, mert valóban nagyszerű srácot tisztelhetünk Benne. Állandó tag lesz a jövőben.

Basa: a kupa napján első szóra jött és kiválóan játszott. Fegyelmezett volt, ha mindenkit el vitt a hév Ő akkor figyelt hátra, nehogy baj legyen. szép volt!

 

 

Júniusban s júliusban már több kupára nem mentünk el. Volt persze egy egészen szenzációs Bogács június végén, egy Hegyesi Tomi tejfakasztó, egy Sajó Laci búcsúmeccs buli. Tehát találkozni találkoztunk, de kupán nem indultunk.

god.jpg