Szezonzáró Kupa

 

2016. október 16. Kecskemét Arany J. Iskola 9.00-14-00

 

NNC Frogs-  Vili- Tibi,Ati,Szarkusz,Treiber Geri,Fekete Tomi-Luki,Katona Gergő

 

Úgy éreztük itt az idő, hogy a bajnokság kezdete előtt kicsit összerázzuk a társaságot, ezért beneveztünk a szokásos műfüves kecskeméti őszi kupára. Létszámgondjaink persze akadtak bőséggel, de csak összecsorogtunk. Bandi,Loboda Laci,Jura, Hegyesi Tomi,Bence sérüléssel bajlódott. Márkó melózott, Marton Laci nem ért rá, Szabi melózott úgy 1000 km-re hozzánk, Szaki szintén melózott. Jocinak és Sajtnak nagypályás meccse volt. Viszont Geri először tudott végre játszani közöttünk (igaz kisebb sérüléssel bajlódva), Fekete Tomi hosszú idő után visszatért végre a pályára, Tibi játszott, de még nem 100 %-os a lába, illetve debütált nálunk Luki és Geri volt csapattársa aki jelenleg a Dunakeszit erősíti Katona Gergő (Gatya).

5 csapat röffent össze ezen a szép őszi vasárnapon. Esőt mondtak szombat éjszakára illetve vasárnap délelőttre is. Szerencsére, szokás szerint, most is sikerült rohadtul mellé lőni és kifejezetten kellemes időnk volt. A résztvevők: Pozor KC, Kedvencek (Cegléd), Sasok,Hanyatt SE.

Bence csapatával a Pozor-ral kezdtünk. Mindig szoros kis meccseink vannak velük. Most Nekik is volt hiányzójuk. Bence ugye közös nevező velünk, míg a kifejezetten ügyes Radnóti Donát szintén fájó űrt hagyott maga után keretükben. Bár ugye Én is egy bekezdést kellett szenteljek távol maradóinknak, de úgy néz ki Őket viselte meg jobban a hiánygazdálkodás. Rettent nagy fölényben játszottunk. Gyakorlatilag alig tudtak mit kezdeni Velünk. Megjegyzem nem volt azért egyszerű átpréselni rajtuk a zsugát, de végül is egy jó 30 méteres Tibi ívelt passzt Luki zseniálisan átvett s bepasszolt a kapus mellett.  Ezzel az 1-0-la fordultunk majd a második etapban Gatya révén megdupláztuk előnyünket. A vége 2-0 lett.

Jöttek a Kedvencek akik a ceglédi bajnokság ezüstérmesei.  Jók, de Mi jobbak vagyunk Náluk. Csináltak ügyes dolgokat, de fölényben voltunk. Egy gólos előnnyel fordulhattunk köszönhetően egy szép Gatya,Luki akció végén szerzett Luki gólnak. A második félidő elején Szarka Zoli zseniálisan tette 11-sünk elé a labdát, amit Luki szépen elhúzott a kapus mellett és begurított a hálóba. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt. Gatya azért vert még egy duplát. Az elsőt Luki passza után a másodikat kiszorított helyzetből  bőrben.  4-0.

Úgy alakultak az eredmények, hogy kiderült, ha az utolsó meccsen leverjük a mindenki által szétzilált Hanyatt SE-t akkor bármi lesz megnyerjük a kupát.

De addig még le kellett játszani a Sasok elleni meccsecskét. Ez a gárda a KTE akadémistákat takarta. Addig x-eket játszogattak és ez kissé elaltatott Minket. Nem mondtuk ki, hogy akár ki is kaphatunk, de úgy játszottunk. Buta hibákat vétettünk, védelmünk szétesett, a zinyókat kihagytuk. Szarul játszottunk, rosszul is álltunk hozzá. Már a félidőben 0-3 volt. Ráadásul kétszer is emberhátrányba kerültünk. A második félidőt azért hoztuk egy egálra egy Gergő bombának köszönhetően. ezzel egyébként 1-3-ra jöttünk fel, de képtelenek voltunk még egy gólt szerezni, pedig mentünk becsülettel, egy kontra pedig pontot tett a végére. 1-4.

Jött a búcsú fellépés a Hanyatt SE ellen. Ha nyerünk kupagyőztesek leszünk. Ha nem akkor pedig nyugodtan felejtsünk el minden sportot. Nem akarom persze ellenfelünk lenézni, tényleg nem szokásom, de egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy ne verjük meg magabiztosan Őket. Szerencsére nem kell visszavonulnunk, nyertünk. Már a félidőben vezettünk 3-0-ra egy Gatya mesterhármassal (kétszer Luki, egyszer Ati volt a kiszolgáló) s emellett pár tucat helyzetet elpuskáztunk. Ebben is Gatya volt az élharcos, mivel mondtuk Neki, ha lő 4 gólt akkor gólkirály lesz. Ez kellően görcsössé tette, de azért mint látható 3-at csak berámolt. A második félidőben ezt megduplázta (mindhárom alkalommal Luki segítségével). Ati is vert hármat (szintén mindannyiszor Luki asszisztjával), Fekete Tomi is duplázott (Neki Ati adta a gólpasszokat). Egy becsületgólt lőtt ellenfelünk (8-0-nál) így 11-1-re nyertünk a végén és kupagyőztesek lettünk. 3 győzelemmel 1 vereséggel 18-1-es gólkülönbséggel,s  Katona Geri lett a gólkirály 9 góllal.

Jól játszottunk a tornán, persze kivéve a Sasok elleni jelenésünk. Azt felejtsük el, illetve egy pár dolgot tanuljunk belőle. Azt rögtön utána átbeszéltük, hogy milyen tanulságai voltak, egyébként lényegtelen az egész. Jó hangulat volt utána pedig tömegesen megnéztük "visszavonult" Sajó Laci nagypályás meccsét -ott Jura s Bandi még csatlakozott hozzánk. Illetve úgymint tavaly,most is voltunk Anti sírjánál, mivel ez a kupa mindig halálának évfordulója környékén kerül megrendezésre, ezért újfent NEKI ajánljuk. Ezt már csak ezért is illő megnyerni. Tavaly is idén is megnyerhettünk 99-ünknek.....

 

Vili- nagy bravúrjai voltak, irányította a védelmet. A kapott gólokról nem tehetett

Tibi- nagyszerűen játszott. Úgy tűnik egyre javul sérülése. Ráadásul az Ő gólpassza segített a tornán az első gólunkhoz. Az utolsó meccsen nagyon kellemetlen sérülést szenvedett, mellyel kórházba is kellett mennie, de nem történt végül is nagyobb baj szerencsére.

Ati- a Testvérvárosok Kupáján elszenvedett sérülése óta nem játszott. Most debütált és szerencsére bírta a bokája a terhelést. A kihagyás abszolút nem látszott rajta. Kiváló volt.

Geri- rengeteget nyertük Gergővel. Sallangmentesen, határozottan, pontosan játszik. Szinte nem adott el labdát viszont  szerzett egy vagonnal. Nagyszerű volt.

Szarka Zoli- az utóbbi idők legjobban sikerült kupája volt ez számára. Nagyon stabilan, ügyesen nyomta. Adott gólpasszt s sokszor akadt el rajta az ellenfél támadása.

Fekete Tomi- Végre visszatért! Voltak szép megmozdulásai szép számmal, de persze még kell egy kis idő Neki amíg visszanyeri régi formáját, de úgy látom már nem sok. Fizikálisan utoléri magát és minden tuti lesz!

Luki- nehezen tudok újat írni Róla. Irgalmatlan sokat fut, gólt lő, gólpasszt ad, hihetetlen labdabiztos, vissza is jár, ha látja, hogy baj van. Csoda! A kanadai táblán igen nagy fölénnyel lehetett első, persze a többi csapat statisztikáit nem tudom, de nem hinném, hogy bárki a környékén járt volna.

Katona Geri- debütálásként kapásból szerzett egy gólkirályi címet. Szépen letette névjegyét. Lukival kiemelkedően érzik egymást. Gergő, ha kell szintén visszajárkál védekezni is. Fizikális gondjai nincsenek és nem is lesznek még vagy 20 évig. :-)

Statisztika: (ez csak játék persze, akkor lenne tökéletes, ha legalább a labdaszerzés is benne lenne, de erre képtelen vagyok, hogy megjegyezzem, csak úgy menne, ha felvennénk a meccseket,mondjuk elárulom, hogy vannak ez irányú törekvéseink, a bajnokságban úgy néz ki meg is oldjuk :-))

            

                                                             

Ati  --gólpassz  3    gól   3   össz  6

Tibi --gólpassz 1  össz  1

Szarkusz--gólpassz  1 össz  1

Geri --gól 1   össz 1

Fekete T.-- gól 2   össz 2

Luki--gól  3    gólpassz 9  össz 12

Geri--gól- 9  gólpassz 1   össz 10

 

A végeredmény. 1. NNC Frogs

                           2. Sasok

                           3. Kedvencek

                           4. Pozor

                           5. Hanyatt SE

 

szezonzaro.jpg