2021-22 bajnokság alapszakasz 5. forduló

2022 január 16 vasárnap 17.00

NNC Frogs-Dirner-Siland FC 7-2 (4-2) Gól: Faragó Bence 3, Dani, Fekete Tomi, Treiber Szabi, Joci ill. Sáfrány 2

 

NNC: Ati-Laci,Dani,Geri-Joci,Szabi--Faragó Bence,Fekete Tomi,Tibi,Szarkusz

Siland: Böde Zs.-Kéri A.,Bera T.,Bera A.,Toser,Sáfrány

 

A megye két 3. osztályú futsalcsapata elméletileg rangadót játszott,de az az igazság, hogy egy pillanatig nem volt kétséges a győztes csapat kiléte. Pedig előzetesen elég sok gondunk adódott, mivel a megye válogatott tornája okán Dobi s Márki Bence nem volt, az Akasztó edzőmeccse miatt pedig Szabó Szabi sem, Márkó wellness hétvégén tartózkodott illetve hajnalban már indult is Svédországba, Kari Kira lányának pedig szülinapja volt azért nem tudott jönni. De a Siland csere nélkül és kényszer kapussal próbált pontot szerezni. A kezdő sípszó után azonmód látszott, hogy sok esélyük nem lesz ma. Rájuk mentünk védekezésre kényszerítve Őket. Ilyenkor a hiba ugye benne van a beszorított csapat játékában. A 3. percben meg is jött egy nagyobb: a kapus kétségbeesetten, ám rosszul próbált felszabadítani, mely során mellbe lőtte Szabit akiről be is pattant a labda a hálóba. 1-0. A középkezdés után nem sokkal labdát szerzett Dani végig vitte a pályán és bevágta a hosszúba 2-0.Még ugyanebben  a percben Geri suhant el a jobb szélen, bepasszát Joci tette kapura és bár a kapus az elsőt védte a kipattanót már kíméletlenül bepasszolta Joci. 3-0. Ezzel gyakorlatilag 4 perc alatt el is dőlt a meccs. Persze ettől függetlenül rakkoltunk tovább. A 10. percben újfent eredménnyel, mikor is Szabi labdáját Bence váltotta gólra. 4-0. Na ekkor viszont tényleg elhittük, hogy vége. Elég kaotikusan cseréltünk és ennek megfelelően, hanyagabbul is játszottunk. Fel is hoztuk a Silandot némiképp. Két kapufás bombával 4-2-re feljöttek. Sőt a félidő utolsó pillanataiban még volt egy helyzetük, de azt elpuskázták szerencsére.

A fordulás után sem állítom, hogy jól játszottunk. Fölényben voltunk persze, de elég sokat kellett Atinak is gimnasztikázni, mert rendesen foglalkoztatták. Picit kedvetlenül, feltétlenül pontatlanul, idegesen, kapkodóan játszottunk. Volt egy rakat helyzetünk, de csak elszórtan értékesíttetünk belőle egyet-egyet. A 7. percben Joci adott gólpaszt a végig jól játszó Fekete Tominak. 5-2.  Minden folyt az eddig megszokott mederben. Némi sorminta is felfedezhető volt, mert újabb 7 percet kellett várni az előnyünk növelésére, amit Bence tett meg Szabi passza után. Ezt követően átrajzoltuk a sormintát, mert a 19. percben a minden 5+1-es mérkőzésen húzóemberként nyomuló benjáminunk Sajt passzából mesterháromast jegyezhetett.

Eddig minden csörtén az utolsó 5 percben lőttünk egy rakat gólt, de most ez nem sikerült, tegyük hozzá saját magunknak köszönhetően. Egyébiránt annyira rosszul nem játszottunk, mint amennyire mindenki szívta a fogát az öltözőben a lefújás után. Nem állítom, hogy ez a foci a csapat legemlékezetesebb produkciója lett volna, de magabiztosan, izgalom mentesen csak hoztuk a kötelezőt. És sokszor az a legnehezebb.