XI. START SE KUPA
2023. december 16-17 Pálfi Rendezvénycsarnok
Nagyon régen voltunk már többnapos, ottalvós tornán. Utoljára valamikor majd tizen éve volt ilyen Celldömölkön. Ez a mostani egy igen komoly pénzdíjas kis rendezvény volt. Inkább észak-keleti csapatokkal, pesti nem sok volt, viszont volt egy elég erős kis román is. Mi nem túl sokan voltunk, de elég lett volna, ha nincs sérülés... és alkohol... De volt,lett mindkettő. Márkó busszal jött, Tomi pedig a 2 személyesével. Így összesen mentünk velem együtt 10-en. Márkó,Joci,Dobi,Márki Bence,Szabó Szabi,Ádi,Faragó Bence,Sajt,Fekete Tomi illetve én. Ez 3 cserét jelent, mivel én törött kézzel semmiképp nem játszhattam, bár különben sem szoktam már ugye.
A csoportunk 17.00-kor kezdődött, rögtön velünk a H-Terasz(Tiszafüred ) ellen. Ellenfelünk a minifoci magyar kupa 8as döntőjének résztvevője volt, szóval nem tűntek rossznak előzetesen. Nem is voltak. Mi a Márkó-Dobi,Szabi,Márki,Joci,Ádi hatos fogattal nyitottunk. Nem játszottunk jól, de ellenfelünk sem mutatott valami sokat. Ennek ellenére vezetést szereztek. Közben még az első 12 perc során Szabó Szabi bal lábújja megsérült. Ő játszott tovább vele,de a második félidő elején le kellett jönnie,mert nem bírta tovább. Ekkor kiderült, hogy gyakorlatilag leszakadt a fél körme. Nem volt kérdés, hogy ebből nem lesz több foci részéről. Sajna még egyet kaptunk így 0-2vel zártunk. Másfél óra pauza után következett a miskolci Wida Konstrukt Kft. Ők is egy jó nevű kis gárda. Most Faragó Bence kezdett Szabi helyén. Ellenfelünk újra vezetést szerzett pedig nem játszottunk rosszul. Ki is egyenlítettünk ennek jegyében Márki Bence révén. Nem írtam eddig a bírókról. Sokat nem is akartam, de most érintenem kell ezt a témát. Két bírói páros volt. Az egyik egy jó szemű duó akik közül az egyikkel tavaly óta nagyon jóban is vagyunk. Meg két nem igazán robotszemű kettős. Nos ki vezette az összes meccsünk? Ez csak azért került ide, mert miután Jocit két kézzel lerántották, az így megszerzett zsugával lekontráztak minket s kikaptunk 2-1-re. Újabb 1,5 óra várakozás után következett a Balmazújváros FC. Ki-ki meccs volt ez,mert aki nyer az legjobb harmadikként továbbmenetelre volt ítélve. Nem voltunk biztosak abban, hogy a Tomi autójában tárolt piamennyiség ismeretében kell-e nyernünk. De kikapni nem szeretünk. Ennek ellenére, már nem először itt az év végén, borzasztó első félidőt produkáltunk. 0-3. Ez volt az eredmény, ennyi elég is indoklásnak. Megbeszéltük, hogy nana, azért ne égessük már magunkat. A fordulás után Ádi fejesével elkezdtünk lopakodni. Majd Márki keresztlabdája pattant be egy kékről. Joci szép kontra után kiegyenlített. Majd egy csodás attak végén Dobi lőtt nyönyörű gólt. Nyertünk 4-3-ra s továbbmentünk.
Az éjszaka kemény volt. Erről ennyit. Másnap 11-kor volt sorsolás ahol a 4-ik meccs lett a miénk és az aznapi brutál erős csoport győztesét az erdélyi Éradonyt kaptuk. Meglepően jól játszottunk, főleg annak tükrében, hogy pár óra alvás és mérhetetlen maligán fok zsibbasztotta az agyunkat. Vezettünk is Joci jobbosával. De kisvártatva lemaradtunk és kiegyenlítettek. A második félidőben egy mákos és egy kontra góllal nyertek is 3-1-re. Nem voltak jobbak nálunk ellenben több cseréjük és jobb fizikumuk azért volt.
Kiváló két nap volt. Nem játszottunk rosszul, néha egészen jól is, a csapatkohéziót viszont rendesen erősítette. Kell az ilyen. Minél több.